BRASIL Sítio Morada do Sol – Espresso Kávé (natural) (200g)
Edimar Miranda tizenkét évesen kezdett el az apja és nagybátyja farmján dolgozni. Az 1980-as években örökölt egy földdarabot a nagymamájától, s megkezdődött utazása a kávé világában feleségével és két gyermekükkel közösen. 2014 óta nagymértékben javított kávéi minőségén, kiváló eredményeket nyerve el helyi és regionális versenyeken. 2019-ben exportálták kávéit első ízben Európába. Azóta is törekszik az egyre magasabb minőség elérésére, példát mutatva a többi helyi farmernek, akik közül sokakkal baráti kapcsolatot ápol. Büszkeséget jelent számára látni a saját nevét egy jutazsákon, negyven év kemény munkája után.
A cseresznyéket kézzel szedik, 2020-szal kezdődve pedig felfüggesztett ágyakon szárítják. Szárítás után 30-40 napig faládákban pihentetik a kávét.
Edimar vezető személyiség, aki mindig törekszik arra, hogy farmertársait segítse és támogassa. 2020-ban volt egy nagyobb befektetése a kávé mosási, hántolási és válogatási technológiáira vonatkozóan, valamint építtetett 400 négyzetméternyi felfüggesztett ágyat a szárításhoz. Bízik benne, hogy a jövőben is lesz elég támogatása a további fejlesztésekhez.
-
Régió
Matas de Minas, Minas Gerais
-
Magasság
1300-1350 m
-
Feldolgozás
száraz
-
Pörkölés típusa
Espresso
-
Variáns
Red Catuaí 44
4 090 Ft