The Planteen – Az őrülten finom és egészséges ételek mellé is kiválóan illik a Goosebumps specialty kávé
Sok olyan vendéglátóhelyet találni, ahol különleges és finom ételek vannak. De alig akad olyan, ahol a gasztronómiai élményhez egy olyan háttér misszió is társul, amely nem csak a hely koncepcióját határozza meg és hitelesíti, hanem szemléletformáló erőt is képvisel. A Planteen ilyen. Fait Federikával, a Planteen ügyvezetőjével és Dévai Kartallal, a Planteen egyik baristájával beszélgettünk.
Mikor nyílt a Planteen?
A nagyközönség számára szeptember 13-án nyitottunk.
Honnan jött a Planteen ötlete?
Federika: Az egész projekt a szomszédos épületben lévő REAL School Budapestből indult, aminek részt vettem az alapításában. Az iskolában a pedagógiai program egyik alappillére a fenntarthatóság, amibe beletartozik – többek között – a környezettudatosság, a társadalmi felelősségvállalás és az ezek körüli szemléletformálás. Persze mindezt úgy alakítottuk ki, hogy akár egy 6 éves számára átadható és hasznosítható legyen.
A fenntarthatóság egyik fontos eleme az étkezés. A REAL School-ban napi 3-szori, 100%-ban növényi alapú étkezés van, mert úgy gondoljuk ez az egyik legkézzelfoghatóbb lépés a környezettudatosabb élet irányába. Eleinte külsős beszállítóval dolgoztunk, de mindig is saját magunknak szerettünk volna főzni. Ez volt a Planteen elindításának legfundamentálisabb motivációja.
Amint tudomást szereztünk a Graphisoft Park által felkínált lehetőségről, hogy átvegyünk egy korábban is kantinként üzemelő helyiséget a REAL School mellett, rögtön arra gondoltunk: miért ne készítenénk növényi alapú ételeket a Parkban dolgozók és tanulók számára is, ezzel szemléletet formálva a tágabb közösségben is?
Milyen helynek álmodtátok meg a Planteent?
Federika: Egy olyan kantinnak, ahol jó a hangulat, őrülten finomak és egészségesek az ételek, kedvesek a munkatársak és 20 perc alatt bárki meg tud ebédelni. Emellett erős szemléletformáló és közösségépítő hely szeretnénk lenni.
Hogyan fogadták a Graphisoft Parkban dolgozók és tanulók a Planteent?
Federika: Nagyon jól. Van némi óvatosság a csak növényi alapú ételekkel kapcsolatban, de aki egyszer kipróbálta, rendszeresen visszatér. Szerencsére egyre nő a törzsvendégek száma. Október egyik csütörtökén 50%-os napot tartottunk, akkor a kinti teraszon állt a sor. (Ez a kasszától nagyjából 25-30 méter – a szerk.)
A Graphisoft parkon túl is eljut a Planteen jó hírneve?
Federika: Igen, jöttek már vendégek a Parkon kívülről is, de elsősorban arra fókuszálunk, hogy az itt dolgozók ismerjék és kedveljék a Planteent.
(az interjúba ekkor tudott csatlakozni Kartal, akit barista teendői eddig lekötötték)
Elképesztően környezettudatosak vagytok. A kávét is kifejezetten úgy kértétek tőlünk, hogy minimalizáljuk a csomagolóanyagokat. Miből ered ez a szemléletetek?
Federika: Alapvetően a REAL School-ból ered, ahol mindennapi kérdés, hogy hogy lehetne még környezettudatosabbnak lenni. Az étteremben is minden nap törekszünk mindig egy kicsit jobban csinálni. S bár egy vendéglátó egységnél lehetetlen tökéletesnek lenni, megpróbáljuk minimalizálni a negatív környezeti hatásunkat. Nagyon fontos számunkra a hulladékkezelés. Szerencsére a Graphisoft Parknak saját hulladékkezelő rendszere van. A növényi alapanyagoknak hála, minden szerves hulladékot tudunk komposztálni velük együttműködésben.
Kartal: Vödörben kapjuk tőletek a kávét és mi tesszük be 5 literes üvegekbe, amelyeket felmatricázunk, ráírjuk a pörkölési dátumot, majd légmentesen lezárjuk. Nem használunk zacskókat. Tejes italok készítéséhez kizárólag bio zabtejet használunk.
Ahogy beszélgetünk, azt érzem rajtatok, hogy a világhoz való környezettudatos hozzáállásotok nem csak a Planteenre korlátozódik, hanem magánemberként is ilyenek vagytok. Ezt jól látom?
Federika: Igen. Én ezt tanultam az egyetemen is. Képben vagyok a kutatási eredményekkel, látom milyen állapotban van a világ és rendkívül frusztrál, milyen helyzetben vagyunk és ez alapvetően keveseket érdekel. Amit tudok megteszek egyéni szinten és a munkámban is. Persze folyamatosan lehet és kell is fejlődünk.
Van persze személyesigébeli oldala is. Alapvetően olyan ember vagyok, aki nem a saját érdekeit, hanem mindenki másét nézi. Boldog lennék, ha szemléletet tudnánk formálni ezen az éttermen keresztül a vendégeinknél. Nem kell mindenkinek vegánnak lennie, de érdemes egy-egy (vagy több/több) húsmentes napot beiktatni és nem zsigerből elutasítani a növényi táplálkozást. Ha ezt elérjük, akkor úgy érzem, már tettem valami jót a társadalomért és a bolygónkért.
Az is örömet okozna, ha példát tudnánk mutatni más éttermeknek, hogy vegyenek fel 1-2 növényi alapú fogást, mert egyre nagyobb rá az igény.
Kartal: Én-központúlag onnan közelíteném meg a kérdést, hogy minél inkább megvonom magamtól, amit a társadalom folyamatosan rám nyom a „fogyassz-fogyassz-fogyassz” szemlélettel, annál közelebb kerülök önmagamhoz. Ha képes vagyok kontrollt gyakorolni, akkor több tér marad saját magamra, gondolataimra és érzéseimre.
Számomra a növényi alapú étkezés is ezt fejezi ki, mert ha már egy dologban kevesebb opciót adok magamnak, akkor az élet más területen is boldogabb leszek kevesebb opcióval. Föld-megmentési motivációm sosem volt, mert a Földet nem kell megmenteni, megmenti önmagát. Nem elvenni akarok a rossz nyelvéről a mérlegnek, hanem rá akarok tenni arra, ami jó. Ha megtehetjük, hogy lekapcsoljuk a villanyt, műanyag helyett üveget, nejlonzacskó helyett vászonzacskót használunk, miért ne tennénk meg?
A Planteen oldaláról, ha valakinek heti 3-5 nap tudunk olyan ételt adni, ami táplálja és jobbítja a szervezetét, akkor már teremtettünk valamit.
(Gondolataik meghallgatása után elmondom Federikanak és Kartalnak, hogy élmény őket hallgatni és elképesztően hitelessé teszi a személyük a Planteen misszióját. Szerényen mosolyognak és megköszönik a bókot. – a szerk.)
Honnan jött a név?
A Plants és Canteen összeolvasztásából.
Hogyan kerültetek kapcsolatba velünk?
Federika: 2 éve jártam egy fenntarthatósági konferencián, ahol részt vettem egy kerekasztal beszélgetésben. Ott kóstoltam meg a kávétokat és nagyon ízlett. A Planteen koncepciójának tervezésénél nagyon sok opciót végignéztünk és végül Olivér (vezető barista) szervezte meg a találkozót a pörkölőtökben. A nyitás előtti héten fogalmazódott meg bennünk pontosan, hogy milyen kávét szeretnénk és elég gyorsan kellett döntenünk. A fenntarthatóság szintén fontos szempont volt, ebben partnerek voltatok. A Modbar pedig elképesztően jól néz ki és még csak kevés helyen van.
Kartal: Az volt a célunk, hogy olyan minőséget és olyan módon prezentáljunk a vendégeink számára, hogy azt mondják: „Ez egy jó kávé.” És egyelőre csak ezt a visszajelzést kaptuk.
Federika: Még az olasz édesapámnak is ízlett, ami nagy szó.
A Modbart ismertétek már korábbról?
Kartal: Londonban dolgoztam egy designer ruhaboltban és ott találkoztam először a Modbar-ral. Először azt sem tudtam mit kell vele csinálni, de aztán beleszerettem. Amikor szóba került a Planteennél a Modbar, mosolyogtam.
Miért a Modbar mellett döntöttetek?
Kartal: A Goosebumpsnak és a Modbarnak szerintem van egy nagyon különleges kölcsönhatása. Veletek kapcsolatban mindig az volt az érzésem – bár sosem láttam bele részletesen a cég mindennapjaiba – hogy nagyon magas profizmus van nálatok. A Modbar egy erős La Marzocco alapra épül és mindent tud, amit egy kávégépnek tudnia kell, meg azt, amit mi elvárunk egy kávégéptől. És persze jó ránézni.
A Planteen kialakításánál célunk volt, hogy a vendégek velünk közösnek érezzék a helyet. Mi azért vagyunk itt, hogy beszélgessünk velük, élményeket osszunk meg, szemléletet formáljunk. Azáltal, hogy nem kell elbújnom a kávégép mögé, lehetőségem van egy térben lenni a vendégekkel, ami nagyon jó érzés nem csak nekem, hanem a vendégek számára is.
Federika: Fontos szempont volt, hogy bérelni szerettük volna a kávégépet és szinte lehetetlen volt bárhol úgy bérelni, hogy ne kelljen hozzá rossz minőségű kávét venni. Sok olyan cég volt bérleti konstrukcióban, akiknél jó lett volna az eszközpark, de a kávét nem szerettük volna. Szerencsére nálatok a Modbar mellé finom Goosebumps kávé jár.
Milyen Goosebumps kávékat ihatnak nálatok a vendégek?
Kartal: A Brasil kávét, csokoládés-mogyorós ízvilággal.
Milyen a vendégek visszajelzése a kávéra?
Kartal: Nagyon jók. Aki a világosabb vonalat kedveli megtalálja benne, de annak is tökéletesen megfelel, aki a kávét egy kis (zab)tejjel fogyasztja.
És a Modbar-ra?
Federika: Sokan meglepődnek még rajta. Van, aki azt hiszi sörcsap.
Szívesen ellátogatnál a Planteenbe?
1031 Budapest, Záhony u. 7. U1 épület
Nyitvatartás: hétfő-péntek 8:00-18:00
Kövesd a The Planteent!