Mit ünneplünk valójában a Kávé Napján?
Szeptember 29-e nekünk és a világ minden kávérajongójának egy remek alkalom arra, hogy elfogyasszunk egy (vagy több) első osztályú eszpresszót, ezzel is tisztelegve közös szenvedélyünk előtt, miközben hozzánk hasonlóan elkötelezett emberekkel találkozhatunk.
De tényleg csak ennyi lenne az egész?
Egyáltalán… a specialty világa mindössze a kávéfogyasztás rituáléja vagy annál azért többet takar?!
Persze a kávéfogyasztás önmagában is lehet felejthetetlen élmény, ezt hirdetjük mi is, amióta csak a Goosebumps Projekt létrejött. Hiszen ha minden részlet stimmel, és az embert egyszerre hozza össze a sors egy kiváló baristával és mondjuk egy remek minőségű, tökéletesen elkészített kávéval, annál kevés „speciálisabb” élmény van. Azonban erre manapság kis szerencsével bármikor lehetőség adódhat Budapest valamelyik eldugott kis utcácskájában. Egy nagyon fontos dologról viszont kevés szó esik: hogy honnan és milyen úton érkezett az a kávé?
2015. október 1-én zajlott az első dedikált International Coffee Day az ICO (International Coffee Organization), azaz a Nemzetközi Kávészövetség kezdeményezésére Milánóban. Ennek az eseménynek nem pusztán annyi volt a mondanivalója, hogy a résztvevők igyanak egy remek kávét. Ennél jóval előremutatóbb célok mozgatták a szervezőket. Nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy végre felhívják a figyelmet a fair trade fontosságára. A termelők és kávéültetvényeken dolgozó munkások kiszolgáltatott helyzetére.
Miért fontos a fair trade?
A kávé mindig is óriási biznisz volt, hiszen a világon több tízmillió ember fogyasztja, elképzelhetetlenül sok pénz forog ebben az iparágban. Épp ezért – mint minden nagy üzletben – itt is gyakoriak a visszaélések, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, a kizsákmányolás.
A kávés világ – hála az e célból létrejött szervezetek kitartó munkájának – mára már sokat fejlődött ezen a területen. Figyelemreméltó presztízse van a fair trade jelzésnek, amit a forgalmazók csak komoly átvilágítás után kaphatnak meg. Így ha ilyen jelzést látunk egy csomagoláson, biztosan tudhatjuk, hogy a kávé tisztességes kereskedelem útján jut el az emberekhez, mely figyelembe veszi a farmerek érdekeit és a munkások bérének színvonalát is.
A Kávé Napja tehát erről is szól, nem csak a patakokban folyó specialty kávéról és a hipszter szakállas baristákról.
Ugyanakkor természetesen róluk sem feledkezhetünk meg ilyenkor, hiszen nélkülük nem lenne, aki elkészíti számunkra a tökéletes fair trade kávét! ;)
A Budapesten, az Akváriumban megrendezésre kerülő Kávé Napja rendezvényen a Goosebumps standja is ott lesz! Ugyan nem hipszter szakállas, de profi baristákkal és jobbnál jobb kávékkal várunk! Találkozunk?