Az egész azzal kezdődött, hogy szerettem volna a vendéglátás minél több területét kipróbálni, így jelentkeztem egy mixer képzésre. Ennek a képzésnek az utolsó órája volt az a barista bemutató, ami megpecsételte a sorsom: a szuperlelkes oktatónak köszönhetően azonnal beleszerettem a szakmába.

Vagy ennyire ne menjek vissza az időben?! Mindenesetre egészen eddig a pontig én kávét sem ittam, úgyhogy tényleg villámcsapásként ért a felismerés, milyen izgalmas világ ez! Innentől nem volt megállás, viszonylag rövid időn belül – néhány rövid kitérőt nem számítva – Pesten, az éppen itthon is berobbanni készülő specialty világában találtam magam. Bátor kezdeményezések, zseniális kávézók és persze az újhullám és a szakma népszerűsítéséért rendezett versenyek. Nem maradhattam ki belőle!

Először háziversenyeken indultam, aztán 2016-ban második, majd 2017-ben már első helyen végeztem a Hungarian Barista Champisonship versenysorozaton. Ekkor kaptam a visszautasíthatatlan ajánlatot a Goosebumps csapatától, ahova szintén barista barátom, Ádám invitált, aki végül nemcsak munka- és tettestársam lett az újhullámos szemlélet terjesztésében és a még jobb csészeélményre való törekvésben, de ő készített fel a szöuli versenyre is.

Kemény, de annál izgalmasabb időszak következett, mikor eldöntöttük, hogy belefogunk. Dolgoztunk éjjel-nappal, hiszen közben a Goosebumps projektet is vinni kellett.

Versenybe szállni a világ legjobbjaival

Már a megfelelő kávé kiválasztása sem ment könnyen, természetes, hogy a legjobbat akartuk. A sok-sok kávé közül három geisha maradt versenyben: egy kolumbiai (92 pont), egy etióp (94 pont) és egy panamai (97 pont). A döntéshez segítségül hívtunk több elismert szakembert is és a vaktesztek végül a legmagasabb pontszámmal (és árral) rendelkező kávét, a panamai geisha-t hozták ki nyertesnek.

Elindulhatott a felkészülési folyamat. Tesztek az őrlőkkel, különböző eszpresszógépekkel, mindenféle tejekkel…

Miután úgy éreztük, itthon már megtettünk mindent, amit lehetett, 9 nappal a verseny előtt útnak indultunk, hogy elegendő idő legyen az akklimatizálódásra és néhány fontos kellék beszerzésére. (8200 km-t repültünk, nem lett volna tanácsos például itthoni tejet vinni magunkkal…) Az utazás kalandos volt, kezdve azzal, hogy Ádámot lekapcsolta a biztonsági szolgálat egy habpatron miatt, majd lekéstük a csatlakozást a gép csúszása és az átvilágítás hosszúsága miatt (15 percen múlt), így 5 órát kellett várnunk a reptéren. Végül némi pánikhangulatot nem számítva rendben megérkeztünk a szállásra, ami a város Gangnam Gu részén feküdt, mindössze 10 percre a verseny helyszínétől és remek kilátással a …. tűzfalra. Tipikus sztori: lefoglalod a szállást tengerparti kilátással, aztán egy tűzfalra elnagyoltan felfestett tengerpart fogad…

Szöul baristái tárt karokkal fogadtak

Az átállás nem volt könnyű, gyakorlatilag nem is sikerült, csak az utolsó napokban. De a nehézségekért kárpótolt, hogy Hajcsunk Tibor által megismerhettük a 2014-es Brewers Világbajnokság 7. helyezett koreai baristáját, Choo-t, aki másnap reggel már a hotel előtt várt és egy kávé után máris a Gom Coffee Campus-ban találtuk magunkat, ahol a pörkölőmester – kétszeres koreai bajnok – fogadott minket, és kezdetét vette a felkészülés, helyi szakmabeliek segítségével. Az UCC-ben a 2017-es év brewers cup bajnoka, Leon Han fogadott minket. A 180 Coffee Roastery-ben pedig Lee Seung Jin (roaster champion, 2013) és Joo Sunghyun (roaster champion, 2017). Sok érdekes dologgal szembesültünk. Például, hogy single origin kávéból nem igazán készítenek eszpresszót, inkább blendből; a specialty vonalon belül sötétebb pörkölést preferálnak; teljesen más vízszűrőrendszert használnak; és kb. mindenhol lehet találkozni bajnokokkal, kiemelkedő helyezéseket elért szakemberekkel. Az ott megismert baristákkal egyébként azóta is tartjuk a kapcsolatot, hiába a távolság és az időeltolódás. Jó volt látni, hogy még egy ekkora városban is milyen nagy az együttműködés és a baristák segítőkészek egymással, még ha versenytársak is. Rengeteget segítettek, hiszen a tejválasztásnál, a signature drink-nél is remek ötletekkel álltak elő, és a megvalósításban is nagy szerepet vállaltak.

Eközben Choo mesélt a koreai kávés szokásokról és beavatott a top kávézók világába. Jártunk tradícionális piacon, a Nemzeti Parkban, a baseball stadionban, a turistanegyedben. Lenyűgöző volt a város tisztasága, a közlekedés kialakítása, a helyiek vendégszeretete.

Csak az érdekesség kedvéért:

A kávé árak nagyjából megegyeznek az itthoni árakkal, a helyi ételek olcsóbbak, az alkohol viszont drágább, a helyi termékek szintén olcsóbbak, míg az import áruk jóval drágábbak. A baristák alapfizetése háromszor több, mint az itthoni átlag, míg az albérletek árai alacsonyabbak.

9 nap távolról sem elég egy ilyen fantasztikus és tőlünk távoli város felfedezésére, de mi azért mindent megtettünk, és a munka mellett szorítottunk időt városnézésre is. Ismerkedtünk a koreai kultúrával, jó helyeken kávéztunk, különleges ételeket és italokat kóstoltunk. (Amiket egyébként azóta is rendszeresen rekonstruálunk az irodai konyhában, ha úgy adódik.)

Köszönet

A cél az elődöntőbe jutás volt, de sajnos elkövettem egy olyan hibát, amire korábban nem gondoltunk, így ez nem jött össze, ami miatt meglehetősen csalódottak voltunk Ádámmal. Hogy mi volt ez a hiba, hogyan zajlott a helyszíni felkészülés, mi történt a backstage-ben és végül a versenyen, az már egy másik bejegyzés témája lesz!

Életünk egyik legnagyobb élményében volt részünk, amiért külön köszönet jár mindenkinek, aki így vagy úgy részt vett ebben.

Köszönjük Várady Tibornak (Espresso Embassy), Gál Miklósnak (Red Baggies), Kántor Enikőnek (Barista Magyar Bajnok 2012.), Nagy-Bertók Anitának (Warda Coffee), Hajdú Péternek (Barista Akadémia) és Szongoth Jánosnak (Semiramis Kft.), hogy segítettek a legjobb versenykávé kiválasztásában. Külön köszönet Hajcsunk Tibornak (Pasco Kft.), aki szintén részt vett a vakteszteken és bemutatott Choo-nak, akivel életre szóló barátságot kötöttünk. (Neked is köszi Choo az idegenvezetést és minden segítséget!)

Köszönjük Anitának és Bélának (Goosebumps) a támogatást és hitet, amit belénk vetettek, Török Ádámnak és Tamási Tibornak (Bagira Coffee), illetve Hliva Patriknak, akik nélkül nem ment volna olyan jól a felkészülés.

És persze drága Grétámnak is köszönöm, aki várandósan izgulta és asszisztálta végig a felkészülés minden pillanatát! Egy nappal a versenyem előtt került kórházba. Eliot kisfiunk itthoni idő szerint akkor született, amikor éppen versenyeztem.

Attila